Miért jó Balatonfüred?
A hely, ahol élünk adott. Vagy épp ellenkezőleg, állandóan változik? Meg kell személyesíteni vagy elég egyetlen megtalált hangulat, hogy viszonyunk legyen hozzá? Szerető vagy inkább élettárs? Mi a fontos? Az épületek, a víz, a hegy, az utcák vagy épp a nagy, zöld terek? A szobrok és árnyas ligetek, a teraszok, a lehetőségek, a nők és férfiak? Éjjel vagy nappal? Kívül vagy belül? Nyáron, netán a hideg csöndjében? A kilátás a Balatonra? A móló? Az ódon villák? A fagyi? A vitorla árbocok jellegzetes hangja? A parti vonulás vagy inkább a magára hagyott, megcsalt város? Mitől jó egy hely? Vannak-e szavaink rá? Egyáltalán, érdemes-e beszélni róla?
Tóth István (Van Nuys, Kalifornia)
"A füredit ki lehet venni Füredről, de Füredet nem lehet kivenni a fürediből." www.balatonfured.hu
Balatonfüred a Balaton északi partján, lankás dombok által körülölelt 13.500 lakosú kisváros.
Északról a szelíd hegyek, délről a tó öleli át a várost, mely évszázadok óta sugározza a fenséges pannon derűt. Ősi, már a római korban is lakott település, ahol lépten-nyomon a múlt emlékeibe botlik a látogató.
Ősi lakónegyedek, régi épületek, templomok, hangulatos szőlőskertek, parkok, vén fák üzennek a ma emberének.
Füred lakóinak és vendégeinek életformáját, magatartását mindenkor alapvetően meghatározta a történeti hagyomány. Idegenforgalma századokra nyúlik vissza és miután a füredi savanyúvizet gyógyvízzé illetve gyógyforrássá nyilvánították 1971-ben gyógyüdülőváros lett, 1987-től a "Szőlő és a Bor Nemzetközi városa".
Ismertségét elsősorban mediterrán jellegű klímájának és szénsavas forrásainak köszönheti. 1717-ben említik savanyúvizét, majd 1729-ben újra. 1722-be gyógyvízzé nyilvánították. Ez idő tájt már állt egy fa fürdőház, majd nemsokára egy kőház, kiadó szobákkal vendégek számára. Később kétemeletes új fürdőház is épült.
Ma az itt működő Állami Szívkórházban hasznosítják gyógyászati céllal a források vizét, emellett a Kossuth forrásnál a Berzsenyi kútnál, a Szekér Ernő forrásnál és a Schneider kútnál kóstolhatjuk meg a híres füredi savanyúvizet.
A XVIII. század építészeti remekei, a Nagyvendéglő, az Állami Kórház, a Kossuth Lajos-forrás kútháza, Pálóczi Horváth Ádám nagyobbik háza, Széchenyi Ferenc kastélya , ma is meghatározzák városunk hangulatát.. A város az 1800-as évek-ben, a reformkorban indult fejlődésnek.
1825.július 26.-án a Horváth-házban volt az első Anna-bál, Horváth János rendezte lánya, Anna Krisztina tiszteletére. Az Anna-bál hagyománnyá vált, 2005-ben a 180.alkalommal tartották meg.
A vendégek szórakozását a nyári időben fából készült színház szolgálta, Kisfaludy Sándor adományokból, apátsági és népi segítséggel 1831-ben Balatonfüreden nyitotta meg a Dunántúl első kőszínházát, a magyar nyelv otthonát akkor, amikor a hivatalos nyelv a német volt. A történelmi, alsó városrész reformkori hangulatát gazdagítja a klasszicista stílusban épült Blaha Lujza villa melyben a századforduló híres magyar színésznője, a nemzet csalogánya töltötte nyarait 23 éven át.
A Kerek templom, melynek tervét Fruhman Antal készítette, alapul véve hozzá a római Panteon képét, 1841-1846 között épült fel.
A Jókai villa 1870-ben készült el korai-eklektikus stílusban. A felső városrész díszeiként emelkednek a magasba, mintegy vigyázva a város nyugalmát, a Református templom a Katolikus templom és az újonnan épült Evangélikus templom.
Rabindranath Tagore 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, majd gyógyulásának örömére fát ültetett. E fa előtt 1956-ban egy indiai küldöttség felavatta Tagore bronzszobrát, és 1957-től a korábban Deák Ferencről elnevezett sétány is az ő nevét viseli. A fa mellé emléktáblát tettek, amelyen a költő ez alkalomra írt verse olvasható. Tagore példáját először indiai politikusok követték, s ezután néhány év alatt hagyománnyá vált, hogy az itt megfordult híres személyiségek fát ültetnek a parkban. Marx György fizikus kezdeményezésére a Nobel-díjasokkal folytatták a sort, őket különféle hírességek követték, napjainkban pedig magyar politikusok szaporítják az ültetett fák és emléktáblák számát. A park ezen része úgy néz ki, mint egy amerikai temető. Fát ültetett itt többek között: Farkas Bertalan és űrhajóstársa, Valerij Kubaszov, Leonov, a Gandhik, Göncz Árpád, Benoit Mandelbrot, Wigner Jenő és több magyar Nobel-díjas.
Emellett szobra vagy mellszobra van itt Széchenyinek, Kisfaludy Károlynak, Deák Ferencnek, valamint Salvatore Quasimodo olasz költőnek, akinek a tiszteletére évente rendeznek költői versenyeket.
A sétány közepét augusztusban a Borhetek sátrai/padjai foglalják el, a sétányon pedig tűznyelők, utcai zenészek, köztük egy perui banda, élő szobrok, artisták és mozgó árusok hada található.
A legenda szerint, aki megsimogatja a halász és a révész csizmáját, egész biztos, hogy újra visszatér ebbe a szép kis városba. Nos, a csizmák szép fényesek.
Sétáljanak egyet a reformkori városrészünkben , a Tagore-sétányon, igyanak a forrásvízből , töltődjenek fel energiával és ha módjuk van rá térjenek vissza hozzánk, mi mindig szeretettel várjuk Önöket!
